Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Partra vetett rózsaszál

Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben. Jeges szél kel, sikolt s tombol önfeledten. Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel. Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel. Hosszú idő óta itt jár minden éjjel. Halvány, ifjú arca dacol fagyos széllel, szürke szikla hátán magányosan várja, hátha a szerelmét végre újra látja. A távolba réved boldogtalan szeme, és lehull ölébe két erőtlen keze. Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen. S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen. A reménytelenség úrrá lesz a lányon. Régóta először nyomja el az álom. Párnája: a rideg, kemény, szürke szikla. Egy csepp sósvíz csordul rajta.....mintha sírna. Zokog, mintha tudná; álom száll a lányra, s ez lesz az utolsó parti éjszakája. Síró bölcső-szikla búcsút vesz a lánytól. Most már az ő lelke terhes a magánytól. A lány szeme csukva, édes álmot kerget, elrepíti hozzá kedves álom-felleg. Melegséget érez, s meglepetten hallja; feldereng az égen kedvesének hangja. Őt szólítja halkan, hívja, becézgeti. Távoli vizekről így vall, üzen neki: "Úton vagyok hozzád Kedves, úgy hiányzol! Csokrot viszek Neked ezer rózsaszálból: Vörös rózsa száll majd fel a horizontról- Akkor érezd, Kedves, arád csak Rád gondol. Sárga rózsaszirmok arcod hogyha érik- Akkor érezd, Kedves, szerelmem mesélik. S ha partra vett a tajték fehér rózsaszálat- Akkor tud majd, Kedves, tárt karokkal várlak!" Felébred a lány és kél a nap is vele. Vörös fényét látva könnybe lábad szeme. S arany napsugarak érintik az arcát. A Kedves hű szerelmét ők mesélik, vallják. A lány szalad a parton, fürkészi a vizet, s valamit a hullám lába elé kivet. Lenéz rá a lány és arcán mosolyt csillant, mégis a habokba könnyes szemmel pillant. Fehér rózsaszálat emel ki a vízből.... Régóta először kacag tiszta szívből. Búcsút mond a partnak, lehunyt szemmel még áll...... Majd ölelve a rózsát a habokba sétál.

virag.jpg

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.